Micsoda gyalázat, hogy egy választási küzdelemben harcol a Fidesz is! – Minek harcol, ha meg is adhatná magát a Tiszának?!

De hát nem fogja. Mert nem evett meszet. Kohán Mátyás írása.

Rendben, de mi lesz? Mi az a bármi, ami jobb a mostaninál? És miért kell ezt kizárólag két opcióra szűkíteni, miért árulózzák le rögtön a tiszások azokat, akik mégis el kívánnának indulni?
A sikeres politikának számos összetevője van. Ezek közül az egyik a hatalom megszerzésének a képessége. Nem szabad alábecsülni, hiszen programokat, terveket, víziókat végrehajtani, de akár különböző érdekeltségek, társadalmi csoportok javára tenni érdemben csak a hatalom birtokában lehet. Ezért a legokosabb, legtisztességesebb, legelhivatottabb, legjobb programmal bíró poltikus sem ér semmit hatalom nélkül.
Normális körülmények között ez azonban nem lehet cél, hanem csak (igen fontos) eszköz.
Hogy az MSZP miként cserélte fel a célt az eszközzel, azt jó példázza az őszödi beszédből ismert elszólás: „És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.” Vagyis a hatalom megtartásának puszta ténye is eredmény, függetlenül attól, hogy egyébként a hatalom birtokában nem csináltak semmit.
Hatalommegszerzési technikában némi szerencsétlenkedés után (lásd 2002 és 2006 kudarca) a Fidesz is nagyon sokat fejlődött.
Immár nem éri be, mint az első Orbán-kormány után, az eredmények felmutatásával és nem hagyatkozik hátradőlve a választók bölcs döntésére, hanem beleállt ebbe a kőkemény küzdelembe.
Most a baloldal visszatért (igazából sosem mozdult el onnan) az őszödi filozófiához: a politikában minden más mellékes, egyetlen lényeges dolog van, a kormányra kerülés előmozdítása bármi áron.
Ezt is ajánljuk a témában
De hát nem fogja. Mert nem evett meszet. Kohán Mátyás írása.
Az ellenzék fókusza egyetlen dologra irányul:
győzzük le Orbánt, nyerjük meg a választást, buktassuk meg a kormányt. Nem az a lényeg, mi lesz utána,
mit akarnak csinálni, mely törvényeket és hogyan változtatnának meg, milyen témák kapnának prioritást; pontosan milyen lehetőségeket is rejt a kormányváltás a gazdaság, a kultúra, a külpolitika területén. Erről alig esik szó. Ha mégis, akkor ellentmondásosan, mint például az ukrajnai háborúhoz való hozzáállás kérdésében.
Konkrét – de akár általánosabb, nagyívű – programok felvázolása helyett
azon megy a huzavona, ki kinek a javára lépjen vissza, mely pártok el se induljanak, teljesen mindegy, ki marad,
csak lehetőleg a kormánypártéval szemben egy jelölt álljon, mindegy, hogy az vak tehén, sánta róka vagy idült alkoholista rokkant nyugdíjas. Leginkább legyen agyhalott, ilyenből ízelítőül már be is nyomtak néhányat az EP-be meg a fővárosi közgyűlésbe.
Érdemes-e közös képviselőkre játszani, mint 2022-ben, amikor a „Gyurcsány Fegyenc” szlogennel kampányoló radikális Jobbik Jakabostul és Z. Kárpátostul együtt szerepelt saját mumusával, Fletóval, továbbá Szél Bernadettel és Karácsonnyal, Fegyőrrel, a csak nevében Jámbor Andrással, Hadházyval és Szabó Tímeával.
Ha nem sikerülne így sem a többség, akkor utcai harcokkal (erre már tartottak néhány meglehetősen silány főpróbát),
vagy, ha úgy adódik, az alkotmány feles többséggel történő átírásával is lebontható a rendszer. Ez utóbbi tervnek egy, a pesti egyetemen tanító jogász az atyja; olyan ez, mintha a fizikus azt javasolná, a legközelebbi űrexpedíciónál hagyjuk figyelmen kívül a gravitációt, mert az indokolatlanul lelassítja a rakéta haladását.
A Fideszen is számon kérik olykor a programot, de mivel ők tizenöt éve kormányoznak, minden elfogadott törvénnyel, minden kormányzati lépéssel mutatják és bizonyítják, mit akarnak, mire képesek, mit tesznek. Adatok, jogszabályok, tettek, nyilatkozatok, személyiségek állnak előttünk. Ők azt mondják: „folytatjuk az eddigieket”,
az ellenzék pedig annyit, hogy „nem folytatjuk”.
Rendben, de mi lesz? Mi az a bármi, ami jobb a mostaninál? És miért kell ezt kizárólag két opcióra szűkíteni, miért árulózzák le rögtön a tiszások azokat, akik mégis el kívánnának indulni? Hiszen a demokráciának az a lényege, hogy lehetőség szerint minden polgár találja meg a számára megfelelő alternatívát. Ha egyik sem tetszik neki igazán, miért ne választhatna harmadikat, negyediket, s ha az akaratok megfelelően szavazatokká artikulálódnak, majd az eredmények függvényében jöhet a koalíció. Persze, ha egy párt van olyan erős, hogy nincs szüksége koalícióra, az nem gyengíti, hanem erősíti a demokráciát.
Valami fura félreértelmezés, hogy minél nagyobb a káosz, minél széthúzóbb a nemzet, minél többen zsarolhatnak, annál nagyobb a demokrácia.
Valójában az az ideális, ha a nagy többség egy irányba húz. (Ezt vallja az ellenzék is, csak náluk ez az „egy irány” tulajdonképpen a szélrózsa minden irányát jelenti, leszámítva a mostani kormány irányát.)
Ne legyünk azért igazságtalanok, egy-két ötlet felmerül. Például nem lenne korrupció, ami azért elég ritkaság,
ráadásul Budapest őrületes tartalékainak furcsa eltűnése vagy a Cseh Katalin körül vizsgálódó OLAF, esetleg a tiszások pólós kiállása a világ egyik legkorruptabb állama, Ukrajna mellett mást sejtet.
A szakértelem kérdésköréhez érdekes adalék az egészségügyről folytatott ATV-s vita kezdetekor Rónai Egon vendégeit bemutató köszöntése: Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, korábban az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő főigazgatója és Kulja András, aki „András doki”-ként korábban egészségügyi edukációs tartalomgyártóként is igen népszerű volt.
Főigazgató úr és internetes András doki…
Aztán itt van az örök bónusz, hogy ők „nem lopnák el a pénzt”. Vajon milyen pénzt? Mert az EU-ból így sem jön – hála többek között Kollár Kingának –, a hazai bevételek pedig a kormányzat gazdasági, adóügyi, családtámogatási és egyéb tevékenységéhez kapcsolódnak. Például a rezsitámogatás vagy a nyugdíjasok ingyenes, a diákok országbérlettel kvázi ingyenes tömegközlekedése klasszikusan a közösből „kilopott” pénz, amelyet az állampolgároknak játszik át a kormány –
nos, ilyesmire a Tisza vélhetően nem fog vetemedni.
Az ellenzék üzenete tehát világos: győzzük le Orbánt mindenáron, ez a cél, bármilyen eszközzel, de hogy miért, hogyan és minek is..., erre még várjuk a pontos választ.
***
Kapcsolódó vélemény
Vendégszerző
Egy ponton túl nehéz Tölgyessy gondolatmenetével tartani. Nemcsak azért, mert nem értünk vele egyet, de azért is, mert néha önmagával is ellentmondásba keveredik.
(Nyitókép: Philippe BUISSIN / europa.eu)
Ezt is ajánljuk a témában
Legyen úgy, ahogy Magyar Péter akarja. Nézzünk bele a hétfői „tájékoztatójába”, sőt, írjunk is róla! Francesca Rivafinoli írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha ezt bármelyik mai magyar zenekar adta volna elő a színpadon, nem érdekelne. De, kedves, András, te mostanáig egyike voltál a kétségbeejtően kevés nemzeti minimumnak. Győrffy Ákos írása.